Amikor a házaspárok segítséget kérnek kapcsolati problémájuk megoldásának
támogatására, a problémák megbeszélése során gyakran felszínre kerülnek olyan
régi sérelmek, amelyek évekkel, akár évtizedekkel korábbi szőnyeg alá sepert
konfliktusok „maradványai”, azonban egy-egy vita esetén elementáris erővel
törnek a felszínre a sértett félből… Tapasztalatok szerint a házasságban
bekövetkező válságok jelentős része az első gyermek születését vezető időszakra
vezethető vissza.
Vajon mi lehet ennek az oka?
Amikor
gyermek születik a párkapcsolatba, akkor nemcsak egy gyermek születik, hanem
egy anya és egy apa is. A nőből, feleségből anya lesz, a férfiből, férjből apa
és az új szerepekben helyt állni a kezdetekben nem könnyű feladat. Tudjuk, hogy
a csecsemő biológiai és pszichológiai fejlődése rendkívüli időszak, és a szülőkre hatalmas felelősség és feladat
hárul szülői szerepükben, hiszen minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke
egészséges, stabil, boldog gyermek legyen és ezért mindent igyekezetükkel azon
vannak, hogy optimális feltételeket biztosítsanak gyermekük fejlődéshez,
növekedéséhez.
Azonban a szülők nemcsak szülők, hanem emberek, sőt az
anyák nők és feleségek, az apák pedig férfiak és férjek is, és ahogyan telik az
idő, előfordulhat, hogy egyszer csak azt veszik észre,
hogy „jaj, mi lett velünk?” „Ki ez az ember, aki mellettem van?”
Nézzük meg, milyen változások történnek a gyermek
születése után
Mindkét
szülő esetében (az anyák 50%-ban, de az apáknál is gyakran) előfordulhat
lehangoltság, melynek oka az anyákat érintő hormonális változás mellett a
családi életmód-változásból eredeztethető. Mind az apa, mind az anya bizonytalan
új szerepében, sokszor átélhetik, hogy nem megfelelően bánnak a gyermekkel,
emiatt sok irracionális szorongással kell megküzdeniük, miközben elesnek
megszokott feszültség-levezetési módjuktól, hiszen a csecsemővel való
problémák intenzitása általában fordítottan arányos a szülők szexuális életének
intenzitásával.
Életmódjuk –
különösen az anyáé – teljes mértékben megváltozik: minden figyelmét a
csecsemőnek szenteli, folyamatosan felelősségteljes döntéseket kell hoznia,
amely a fokozott fizikai megterhelés mellett krónikus kimerültséghez
vezethet.
Természetesen
mindez hatással van a férjre, az apára is, aki a csecsemő érkezésével elveszíti
a rá irányuló anyáskodó hitvesi gondoskodást. Mivel az anyákat teendőik
elszakítják más társas közegektől, siker és örömforrásaik beszűkülnek a
gyermekekre és a férjre, és a férjnek kell mindent pótolnia. Az anya és
csecsemő a szimbiotikus szakaszt követően indokolatlanul fenntartott túlzottan
szoros kapcsolata, az apa érzelmi elszigetelődéséhez vezethet, és
előfordulhat, hogy az izoláció, valamint az apa felé irányuló túl sok elvárás
túlságosan megterhelő lehet számára, így ő külön munkában, új kapcsolatban
kereshet kiutat. Láthatjuk, hogy nem könnyű az új és megpróbáltatásokkal
teli élethelyzet, azonban meg lehet küzdeni a nehézségekkel.
Összegezve elmondhatjuk, hogy optimális esetben is megterhelő a házasságok
számára a gyermek örömteli megszületése, és a családi változáshoz való
alkalmazkodás a családtagok részéről nagy feladat, annak ellenére, hogy ma a
legtöbb szülés vállalt, tervezett szülés.
Mit tehetünk, hogy párkapcsolatunkban elégedettek
lehessünk?
A párkapcsolat optimális működéséért, ahogyan a neve is árulkodik róla, a
pár felelős és természetesen konfliktusmentes párkapcsolat nincs. Előfordulhat,
hogy probléma van a kapcsolattal és párterápiára is szükség lenne, azonban az
egyik fél nem nyitott arra, hogy párkapcsolati problémájukkal szakemberhez
forduljanak.
Kétségbeesni azonban ebben az esetben sem érdemes, más úton szükséges
elindulni a konfliktusok rendezéséhez. A másik személyt nem tudom
megváltoztatni, azonban magam, illetve a hozzáállásom a dolgokhoz, azt igen.
Ha tudatosítom az érzéseim, megismerem magam, a motivációm, a céljaim, ha fel
merem vállalni a konfliktusokat, ha megélem, hogy nem vagyok tökéletes és nem
is leszek, de értékes személynek tartom magam, azaz ápolom az önbecsülésem,
akkor könnyebb a helyzet.
Hadd
szemléltessem az imént leírtakat egy példával: ha például a férj egy fárasztó
nap után hazaérve számonkérően azt mondja, hogy „…már megint rakott krumpli
a vacsora…?! akkor a fentiek tükrében mit jelenthet az érzelmek
tudatosítása...
Tegyük fel,
hogy a feleségnek rosszul esik a megjegyzés és dühös lesz, ami egyáltalán nem
meglepő, azonban ha dühösen reagál, lehet, hogy veszekedés lesz a dologból, ami
egész estére rányomhatja a bélyegét a hangulatukra és nem biztos, hogy ezt
szeretnék elérni...
- ha nem szeretne veszekedni, azonban úgy érzi, hogy megbántották és tudatosítja magában, hogy „nekem fájt ez a megjegyzés” és „nem ezt érdemlem„ és ezt a férje tudomására hozza „Tudod, ez a megjegyzés nekem nagyon fájt, hiszen egész nap dolgoztam és most is meleg vacsorával várlak és úgy gondolom, hogy nem ezt érdemlem…” akkor lehetséges, hogy eljut a párjához, hogy milyen bántó amit mondott...
- ha a feleség számára fontos az a férfi és szeretné vele élni az életét, akkor megvan a célja és a motivációja is a konfliktus rendezésére,
- ha tudja, hogy értékes, akkor, bár nagyon fájó a megjegyzés, de nem fog kiborulni a bántó megjegyzéstől,
- és esetleg ha van elég türelme, ki is derítheti, hogy miért is baj, hogy ma rakott krumpli van? vagy esetleg ez a beszólás lehet, hogy nem is a rakott krumpliról, hanem egy hazahozott munkahelyi konfliktusról vagy más egyébről szól?
Mindezt
könnyű leírni, azonban megvalósítani már nem ilyen egyszerű. Tudatosság és
önmagunk ismerete és elfogadása szükséges hozzá és persze, nem azonnal
és nem mindig megy… Miért is menne? Hiszen nem vagyunk tökéletesek…
Ha azonban megismerjük magunkat, jobban meg tudjuk ismerni,
érteni és elfogadni a körülöttünk élő embereket és a konfliktuskezelés is
könnyedebbé válhat. Ha tudjuk, mi a célunk, akkor azt is tudjuk, hogy milyen
úton érhetjük el, mire szánjunk időt, milyen fontossági sorrendet tartsunk… de
Gyökössy Endre ezt sokkal szebben fogalmazta meg „Boldogok, akik tudják miért
élnek, mert akkor azt is tudni fogják, hogyan éljenek…”
Persze önmagunk felfedezéséhez kíváncsiság és bátorság is szükséges,
ahogyan Márai Sándor írja: „...önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a
legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás..."